Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szabó Dezső: A népképviselet problémája (részlet)

2014.04.09

A népképviselet problémája 

 

     " . . . Milyen formáját válasszuk hát a népképviseletnek e helyett a lényegében immorális, romboló, gyilkos módszer helyett? Formát, mely a magyarságnak igazi belső morális megszervezését jelenti, s alkalmas egy egységes magyar psziché, egy építő magyar szolidaritás megteremtésére. Formát, mely már nemcsak politikai téren, hanem gazdasági, kulturális, szociális és faji tekintetben is a legtermékenyebb szervezkedést jelentsen. Mert a mostani öngyilkos formának épp azt volt a legnagyobb hibája, hogy nem jelentette az erők állandó, belső, termő szervezkedését. A politikai összefogások csak múló összeállítások voltak, melyeknek igazi értelmük csakis választás idején volt. Akkor egy-két csahos összeterelte a külön senyvedő szerencsétlen voksbarmokat, a jelölt töltött beléjük egy csomó pálinkát és egy csomó hazugságot, az ártatlanok letejelték a szavazatukat, s aztán mehetett mindenki a fenébe a jövő választásig. Morális szervezés helyett a nép megrontása volt, megrontása hazugsággal és alkohollal. Szolidaritás helyett gyűlöletet szított, s még a meglévő oly csekély összetartó köteléket is feloldotta magyar és magyar között. Egy választás többet rombolt a nép erkölcsében, mint amennyit az ország összes iskolája öt év alatt építeni tudott.

      ♦ Az első követelmény tehát, hogy az új választó közösségek ezután ne csak percnyi összeállások legyenek egy zsáknyi szavazat összekötésére, hanem a nemzet életének állandó szervei, melyek a magyarság morális, gazdasági, kulturális, szociális, önvédelmi szervezkedését mindennapi munkában szorgalmazzák s melyeknek a szavazás csak egyik és általában nem a legfontosabb teendője.

        ♦ Második követelmény, hogy a választó közösségek a lehetőség határáig meg tudják ítélni, hogy képviselőjük tényleg közülük a lehető legképesebb, legtöbb szakismerettel rendelkező, legműveltebb, legmorálisabb és faji érzésben legmegbízhatóbb legyen. Hogy ne történhessék meg többé az, hogy az államok történelmét morális és kulturális szempontból leghitványabb söpredék csinálja a többi emberek nevében.

       ♦ Harmadik követelmény az, hogy legyen garancia arra, hogy a képviselő tényleg azt a programot igyekezzék megvalósítani, amelynek alapján, s amelynek eléréséért a közösség bizalma őt képviselővé tette. Hihetetlen morális züllés volt ezen a téren. Ha én valamelyik úri kaszinóban a kártyapartneremnek azt mondanám: - holnap szavamra megadom száz korona nyereségét - és ha nem adtam meg, mint becstelent, kigolyóztak. De ha negyvenezer embernek felesküdtem ma egy program megvalósítására, a választás után fütyültem rá vagy éppen e program ellen küzdhettem, én azért becsületes ember voltam, és minden kaszinó parádés tagja lehettem. Csak egész szelíd idézés gyanánt emlékeztetek arra a programra és azokra a fogadkozásokra, melyeknek alapján a keresztény, nemzeti parlament alakult. Pazaroltak-e valaha nagyszerűbb tömegenergiát, szentebb bizalmat? Van-e, aki ezek után meri a népképviselet mai formájában a népakarat megnyilatkozását látni?

     Ezeknek a követelményeknek szem előtt tartásával és minden veszély gondos öntudatában a népképviseletnek egy olyan formájához fogunk jutni, mely igen sok pontban fog rokonságot mutatni azzal a formával, amellyel a kommün hitte a népakaratot a történelem alkotására képessé tenni. És aki elhirtelenkedett váddal vagy rémkiáltással támadna rám, annak teljes felelősségem tudatában s a történelem nagy tanulsága mellett ezt felelem: Ha mi dühtől elvakulva, csakis romboló csákánnyal és büntető pallossal közeledünk az elmúlt két forradalom felé: akkor hiába pazarolt áldozat volt mindaz a vér, szenvedés és nyomorúság, mely a magyarság legjobbjainak életét tette tragédiára a háború és a két forradalom alatt. Más a büntető közegek kötelessége és más azoké, akik új életre akarják fölépíteni a lerombolt országot. A háborút és a két forradalmat úgy kell tekintenünk, mint egy gigászi laboratóriumot, melyben egy páratlan történelmi pillanat felszabadító merészségében jóhiszeműek, őrültek és sarlatánok kísérleteztek nagy szociális eszmékkel. Nyugodt vizsgálással kell megnéznem, melyik az a kulturális, gazdasági, szociális gondolat, eszköz, forma, melyet a magyarság javára kihasználhatok. Meg kell vizsgálnom, hol, melyik gondolatban miért volt hiba, a gondolatban volt-e a hiba vagy az alkalmazásában, az új formában, az új eszközben vagy a végrehajtó rosszhiszeműségében? Meg kell fejni a forradalom véres tehenét a magyarság számára! Hogy vagyok jobb magyar? Ha valamely belém nevelt vak ideához kötöm magam, mint elsüllyedő hajó kapitánya az árbochoz, s ott behunyt szemmel hadonászok le eleveneket és holtakat? Vagy ha mindent, ami emberileg történt: bölcset vagy őrültséget, nagyszerűt és hitványt, erőt és betegséget, rendet és forradalmat türelmes gonddal megvizsgálok, s mindenünnen építő tanulságokat hozok fajom számára? Fajom érdekében az ördögtől is tanulok! A kereszténység akkor kezdett hódító hatalom lenni, mikor többé nemcsak romboló kalapáccsal, hanem szomjas, felszívó buzgó tanulással állt szemben a klasszikus műveltséggel. Az ellenreformáció akkor lett győzedelmes, mikor a hódító reformációtól vett át elveket és eszközöket. Csak éppen nekünk legyen nemzeti kötelességünk vaknak és butának lenni? Van-e diadalmasabb magyarság, mintha azokat a gondolatokat és eszközöket, melyeket ellenségeink halálunkra terjesztettek, mi a magyarság újjáépítésének hatalmas tényezőivé tesszük? "

Szabó Dezső