Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szabó Dezső: Ijesztő zátonyok (Ének a révben részlet)

2015.04.15

 Ijesztő zátonyok

(részlet)

 

. . . A képviselőház ülésterme ma parádés kirakatot mutatott. Padok és karzatok zsúfolva voltak: a két nagy párt előre megkürtölt kakasviadalára. Mert az apró pártok csak látszatos csoportosulások voltak: az egész országgyűlés két ellentétes táborba oszlott meg. Az egyik a tejfeles lyuk pártja volt. Ennek a hívei mindig ezt kiáltották: - demokrácia! demokrácia! demokrácia! – Ez azt jelentette, hogy ha ők uralomra jutnak: úgy fogják a népet kizsákmányolni, hogy azt demokráciának fogják hívni. Ezek most ellenzéknek nevezték magukat. A másik, az uralkodó párt: a tejfeles lyuk nélküli párt volt. Ezek úgy igyekeztek kizsákmányolni a népet, hogy azt nem nevezték demokráciának.

            Az ülés megnyitása óta az ellenzék: a tejfeleslyuk-párt vezére ömlött, mint egy tavaszi kloáka. Vastag, bő nedvű szavakkal festette az egyetemes közéleti prostitúciót, s szajházta a politikai élet kimagaslóbb alakjait. Szavai annyira folytatásai voltak henteslegény-szerű, csőcselékfakadású testének, hogy a karzatok bubifrizurás finom hölgyei titkos velerezdülésekben érezték a fizetett ölelések tisztátalan, erjedt szagát. A vezér különben is igen népszerű volt, mert magában összegezte a kor egész közéleti morálját. Egy budai sváb hajómunkás fia volt, s úgy nőtt fel Óbuda csőcselék-avarában, magába élve annak minden szemetes és mohó étvágyát. Siheder korában egy nagyúri család vénülő szakácsnője beleszeretett, s félretett kis pénzéből kitaníttatta, egyetemre járatta az erős csókú fiút, de aztán el is vétette magát vele. A háború utáni megbolygatott idők jelentőséget kezdtek adni a nagy éhségű fiatalember erős hangú torkának is. A forradalmak összeomlása után egyszerre olyan keresztény lett, hogy a gyárkürtöket túlsüvítette a katolicizmusával. Abban a pillanatban aztán, mikor ájtatos bácsik és istenes nénik megválasztották képviselőnek: eladta magát egy nemzetközi kapitalista csoportnak. Eladta magát úgy, hogy még azt a cérnát is azok fizették, mellyel lepattant gombjait visszavarrták, s azok szabták meg azt is, hogy kutyája mikor és mit ugathat. Ennek volt természetes következménye, hogy állandóan prostitúciót és szajhát rikoltott mindenre és mindenkire, hogy elijessze az embereket kitartottságának meglátásától. De titokban olyan ügyes szálakat tudott szőni az uralkodó hatalom felé is, hogy a kormány emberei tüntetőleg kímélték. A miniszterelnök csak őt köszöntötte az ellenzék emberei közt, és ha a pártban szidták előtte az ellenzéki vezért, leintette őket: - Vigyázzatok, erről ne beszéljetek ilyen kicsinylőleg. Ez még az anyját is felvágja pörköltnek, ha étvágya úgy kívánja. Ezért aztán a tejfeles lyuk vezérét általános megbecsülés vette körül, s ellenzékisége dacára a közeljövő igazságügy-miniszterét látták benne.

     A nagy vita tárgya, amelyre a sajtó minden kolompját felrázta, a következő volt. A világháború elején, mikor minden kellett az éhes Behemót etetésére, az állam így szólt az emberekhez: - Szükségem van minden filléretekre, adjátok kölcsön nekem. Én, úgy is, mint állam, úgy is, mint Haza, úgy is, mint Kereszténység, úgy is, mint Morál, becsületszavamat adom, hogy kamatostul vissza fogom fizetni. Erre reszketős nyakú öreg hordárok, inarogyott vén kézművesek, elaszott korhadt szakácsnék, sápkóros idült néptanítók, hervadt özvegyek, megkopaszodott rozoga tanárok: szegény emberek és asszonyok százezrei vitték félrekuporgatott filléreiket, nehéz napok és sóhajtásos éjszakák, véres verejtékek és hosszú koplalások gyümölcsét a keresztény morálú Állam-Hazának. A háború pedig folyt tovább. Krisztus megváltottjai küldözgették tovább egymást az Atyaisten jobbjára meg baljára: hol ágyúval, hol srapnellel, hol más darabosabb kegyszerrel. A kölcsönök pedig megismétlődtek. A háború elveszett. A két forradalom is elveszett. Sok minden elveszett. A pénz tizenhétezredjére értéktelenült. Eljött volna a visszafizetés ideje. A kérdés mármost ez volt: az eredeti értékére valorizálva adják-é vissza a kölcsönt, azaz: azt adják vissza a szegényeknek, amit elvettek tőlük? Vagy pedig egy nagy hazafiasat köpjenek a markukba? A tejfeles lyuk nélküli párt emberei így érveltek: - Nem elég a pasasoknak, hogy fiaikat, testvéreiket, apjukat a háborúban átsegítettük e siralom völgyéből a mennyei atya örök dicsőségébe? Nem elég, hogy olyan olcsón és bőven mértük a hősi halált, mint a kartonrongyot végeladáskor? Nem elég, hogy fiatal, középkorú, idős és agg hozzátartozóikat hozzájuttattuk idegsokkhoz, kiütéses tífuszhoz, maláriához, kolerához, őrülethez s már korszerű hazafisághoz? Nem elég, hogy ugyancsak az ők hozzátartozóit megszabadítottuk hol egyik, hol mindkét szemüktől, melyek annyi kellemetlen dolgot mutattak, a feleslegesebb lábuktól vagy karuktól, melyet így nem kell tovább táplálniuk? Nem elég, hogy öt hosszú esztendőn át nemcsak nappal, hanem éjjel is törhette őket a nehezebbik nyavalya a gondoktól, az éhségtől, a gyász és félelem vad vízióitól: hanem még a nyomorult filléreiket is visszakövetelik?! Ez már piszkos kommunizmus! Minden keresztény morál és államrezon megcsúfolása! Mi lenne az idealizmusból, ha már ezek a rühesek is visszakapnák a pénzüket!

            A tejfeleslyuk-pártiak erre ezt mondták: - Az okoskodásotok helyes és igazi reálpolitika. Ha mi hatalmon lennénk, mi is így okoskodnánk. Mi is lenne a történelem örök rendjéből, ha az állam most azok pénzéből fizetne vissza a rongyosoknak, akiknek a háború bő aratást, csorduló kasszát, féktelen zabálást jelentett? De mert mi nem vagyunk hatalmon, és mert ti vagytok a hatalmon: mi azt kiabáljuk, hogy fizessetek. Ha aztán ezért a kiabálásért a voks-juhok hatalomra juttatnak: akkor lesz elég időnk és módunk, hogy átvegyük a ti frazeológiátokat...

Szabó Dezső: Ének a révben (részlet)

 

 

Képtalálat a következőre: „a nép mint bírka”